Borbál 2010
Igényes és színvonalas műsor.
AZ EST HÁZIASSZONYA BORBÁS MÁRIA, a legsikeresebb borászati-gasztronómiai televíziós műsor, a Vörös és Fehér népszerű műsorvezetője volt, aki 2004-ben elnyerte a neves szakmai zsűri díját: a „Magyar Borért” elismerést.
AZ EST HÁZIGAZDÁJA Dr. CSIZMADIA ANDRÁS
Gasztrofilozófus
Megnyitó
Az Év Borászainak ünnepélyes bevonulása a Pannónia Női Borrend kíséretében történt
Köszöntőt mondott
Sebestyén Márta
Kossuth, és Liszt Ferenc – díjas előadóművész
Bordalok
Vivat Bacchus énekegyüttes előadásában
A "kulturált borfogyasztás és a mulatozás igéjét bordalokban megénekelve" jutottak el számos hazai és Európa különböző pontjain megrendezett borfesztiválra, boros rendezvényre, szüreti és folklór-fesztiválra.
Illényi Katica hegedűművésznő
Sokat elárul a hegedűművész énekesnőről, hogy 14 évesen már főiskolai tanulmányokat folytatott a különleges tehetségek osztályában, s természetesen a Zeneakadémián diplomázott. Repertoárja egyedülálló. A klasszikus hegedűirodalom gyöngyszemei, világhírű slágerek, a jazz, a swing magyar és nemzetközi örökzöldjei mind-mind felcsendülnek koncertjein. A Budapest Klezmer Band sztárjaként egész Európában, és Amerikában megmutathatta egyedülálló képességeit. Ezúttal a Magyar Borok Báljának közönsége élvezhette művészetét.
EXKLUZÍV BORVACSORA
A rendezvény középpontja idén is a szakmai hozzáértéssel és odafigyeléssel elkészített borvacsora volt, kiváló borokkal és ínyenc fogásokkal.
Az év kedvelt borásza közönségdíj átadása
A Magyar Borok Bálja legünnepibb pillanata volt a Gál Tibor Emlékdíj 2010 átadása az Év Kedvelt Borásza Közönségdíjat elnyerő borásznak
Bordalok
A Lakner Tamás által vezetett „Bordalnokok” együttes
„A zeneművészet eszközeivel, magam is elkötelezettje vagyok a magyar bor ügyének. 1993 óta szervezem Pécsett az Európai és Bordal Világfesztiválokat, ahonnan 38 ország több mint 4000 énekese vitte el már szerte a világba a magyar bor és bordal jó hírét.”
CSÉZY, aki a „VIVA COMET 2008” legjobb női előadó díját vehette át.
A csodálatos hangú énekesnő rövid idő alatt vált a közönség kedvencévé, tehetségében a bál vendégei sem csalódtak!
Tombola
Táncos produkció:
Talizmán Art Tánccsoport előadásában
….S megnyílt a bál
A Tánczenéröl a Netti és a Holländer együttes gondoskodik
A tánc szüneteiben is számtalan lehetőség biztosította, hogy a vendégek hajnalig élvezzék a bált:
Borkóstoló az év borászai különleges nedűiből
Árvay János - Tokaji Hárslevelű 2009
Bock József - Syrah 2007
Ifj. Figula Mihály - Silenus 2007
Frittmann János - Kékfrankos Rosé 2009
Gál Tibor - SD Gloria 2007
Gere Attila - Solus 2007
Kamocsay Ákos - Neszmélyi Pinot Grigio 2008
Konyári János - Loliense 2007
Malya Ernő - Chardonnay Selection 2007
Polgár Zoltán - Cabernet Franc Barrique 2005
Szepsy István - Tokaji Édes Szamorodni 2006
Takler Ferenc - Primarius 2006
Thummerer Vilmos - Cabernet Franc Válogatás 2006
Tiffán Ede - Lucia 2007
Vesztergombi Ferenc - Pinot Noir Rosé 2009
S mert "a bornak ágyat kell vetni" - hangzik a régi mondás
--Pálinka kóstoló--
-- sonka- és sajtkóstoló --
-- édes és sós falatok --
-- szivarsarok az uraknak --
-- tea és kávészalon a hölgyeknek --
-- kaszinó mindenkinek, ki még több izgalomra vágyott.




